Reggeli program, végigpörgetem a social mediat. Csak nem tudom, hogy minek. Le fogok szokni róla. Túl egyhangú. Vagy kér, vagy elrettent, vagy motiválni próbál, vagy egy álomképet hazudik, hiszen a valóság sokkal prózaibb.

Kicsiny hazánkban lassan mindenki motivációs tréner akár lenni. Tele az egész bullshittel. Ha szürke alapon bevágsz egy b/w fotót, egy könnyes szemről, vagy egy ábrándos arcról, mellé csapsz egy közhelyet, vagy egy idézetet, egy nálad okosabb embertől, és erre kapsz 20 lájkot, már feljogisítva érzed magad arra, hogy megmondd a frankót.

Innentől nincs határ.

Teletolod a profilodat “jópofa” fotókkal. Mert azt hiszed, ez frankó.

Vegyünk egy klasszikus példát.

A hétfő reggel szinte minden embernek nehéz (tisztelet a kivételnek). Erre te belöksz egy éltanuló fotót, hogy “jippijájé! hétfő van! egy újabb nap, hogy megvalósítsd… etc…etc…etc..”

Persze van, hogy bejön, de hidd el, sokan szalasztott bolondnak fognak gondolni.

De ez a te dolgod. Az meg hogy mit gondolok, az meg az enyém.

Én úgy gondolom, hogy nem ezek a fotók, lopott gondolatok fognak bárkit is motiválni (de ne legyen igazam), hanem az, ha sikerül a saját demotiváltságunk okát megtalálni, és tudunk azon változtatni.

Nagy divatszavak ma, az “énidő”, “minőségiidő” “dolgozzunkmagunkon”.

Ha valaki ezek mögé néz, nem szólnak másról, csak arról, hogy arra figyeljünk, amivel épp foglalkozunk. Mint a kisgyerekeknek szóló intelmeink, “ne játssz evés közben!”.

Mindent gyorsan, és egyszerre akarunk….

Pedig nyaralni sem a közösségi médiának kell 😉. Nem a szomszédgizi véleménye számít, hanem csak az, hogy te ott, akkor hogyan érzed magad, és mire van szükséged.

Folyt. köv.