Nagyon nem voltam mostanában írásképes. Úgy gondolom, hogy csak azért, hogy legyen itt valami, nincs értelme pötyögni. Pedig volt történés, de először magam körül kellett rendet rakni ahhoz, hogy legyen értelme is annak amit firkálok.

Most épp a rendrakás folyik. A mentális szakaszt lezártam, most a fizikális van soron. Itthon vagyok. Ráérek. Szétkaptam a lakást. Lehet, ez egyfajta munkaterápia. Lassan mindennek lesz helye. Ez a könnyebb része.

A nehezebb az volt, mikor véglegesedett bennem, hogy ugrok. A semmibe. Hiszen nem volt kész tervem, nem volt alternatíva, nem volt menekülő útvonal. Viszont pont fájt már annyira, hogy lépjek. Léptem. Mondhatnám azt is, hogy a bizonytalanba, de ez nem igaz. Mert 21 éve megvan a biztos hátországom. Nem véletlen, hogy a családot soha semmiért nem tenném kockára. Munkahelyem még lehet. De még egy ilyen társ…..esélytelen.

Furcs az álláskeresők világa. Lassan 36 éve dolgozom. A munkahelyeimből csak az első volt az, ahova nem úgy ajánlottak be. Mindig mindenhova vagy hívásra, vagy ajánlással mentem. Most interjúkra járok.

Az állásinterjúk… Na ez maga a tragikomédia. A HR vezető késik. Nem olvas. Majd 5 perces megbeszélés után elköszön. Hogy vegye az ember gyereke ezt komolyan? 🙂 Azt a legnehezebb elhitetni velük, hogy tényleg dolgozni akar valaki.

Magamban meg azt a legnehezebb elfogadni, hogy ilyen munkahelyekkel és tapasztalatokkal szinte mindehova “túlképzett” vagyok 🙂

Vagy multitasking ninja poszt betöltésére keresnek embert 2 forint 50 fillérért, vagy godolkodásra képtelen droidot, ugyenennyiért. Ez van itt kérem vidéken 😀

De nem adom fel a csüggedésemet 😀 Valahol a zinternet vicces felén olvastam, hogy ha a “B terv” nem sikerül, ne felejtsd el, hogy van még 22 betű az ABC-ben. Most tartok a G és H-nál. De van már előkészületben a P és Q is. 😀

Hát Hajrá!